A kisfiam szobájába

Amikor az embernek gyereke születik biztosan felfordul az élete. Persze nagyon sok ember, ahogyan én is voltam ezzel, úgy gondolja, hogy konkrét elképzelései vannak hogyan fognak élni együtt, hogy nevelik majd a kicsit, hogyan fogják fegyelmezni, motiválni, milyen példát mutatnak majd neki, és így egy nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott életet látnak maguk előtt. De hát ebben nyilván nincsen benne a hasfájás, vagy az álmatlan éjszakák, amikor a szülők virrasztanak, és másnap úgy néznek ki mint a zombik, vagy a különböző betegségek, amik az élet velejárói, hogy átmegy a gyereken és sorolhatnám.

Nekünk egyetlen komoly és megrendíthetetlen véleményünk volt, hogy a gyereknek kell saját szoba és nem aludhat közöttünk. Persze ez már az első hónapban meginogott, sőt, mikor hazavittük szinte azonnal bajba került, mert mindketten féltettük egy külön szobában a gyereket.

Rengeteg megoldás van már erre, bébiőrök hada várja, hogy az ember rengeteg pénzért megvegye őket, mi mégis máshogy döntöttünk, mert a leakcioztuk oldalán láttunk egy hangra aktiválódó kamerát, és úgy döntöttünk, hogy nekünk ez lesz a legtökéletesebb megoldás hosszú távon. Hiszen, ha a gyerek nagyobb lesz, akkor már inkább azzal lesz a probléma, hogy ha felkel, és akkor szeretné látni a szülő mi történik, ha hangot hall a szobájából. Így pedig ez a kamera tökéletes lesz akkor is. És mivel már be is üzemeltük azt mondhatom, hogy tökéletes most is, amikor még csak másfél hónapos a gyerek. Azt még nem tudjuk, hogy a többi elvünk mennyire dől meg, de ezt biztosan nem fogjuk feladni, mert azt gondoljuk, hogy a gyereknek szüksége van a mintákra, és így egy édesanya és édesapa kell neki, nem pedig két ember, akik között alszik. Kiegyensúlyozott pedig akkor tud maradni a kapcsoltunk, ha megmaradunk egymásnak társként. Abba pedig nem fér bele, hogy közöttünk alszik minden éjszaka a gyerek, és hát szerintem nem is normális és a gyereknek sem tesz jót.

A tökéletes védelem

Az ember, ha szereti a kényelmet, és ez az elektronikai eszközök területén is igaz, akkor nagy valószínűséggel az apple termékek közül válogat magának, mivel nagyon könnyen használható kis eszközök ezek, amik hihetetlen gyorsan és könnyen kommunikálnak egymással. Én egészen egyszerűen imádom például a mac gépemben, hogy nagyon gyorsan, akár pillanatok alatt tudom használni rajta azokat a képeket, amiket a telefonommal készítek, és nem kell hozzá semmilyen adatátvitel, semmilyen kábel vagy összeköttetés. Ennél azt hiszem számomra nem is lenne egyszerűbb semmi, amikor rengeteg képet kell készítenem a munkám során és azokat viszonylag gyorsan tovább is kell küldeni, megadott formában és megadott helyekre. Nekem nagyon megkönnyíti a mindennapi munkámat és nem beszélek arról, hogy rettenetesen meg is gyorsítja azt.

Egyetlen dolog van azonban, amire nekem is nagyon figyelni kell, de egyre nehezebben megy sajnos, hogy egyáltalán nem szeretik és nem is igen bírják ezek az eszközök azt, ha elejtjük őket. Mondhatom azt is, hogy nagyon rosszul reagálnak ezekre. Azonnal törnek és mindenféle működésbeli hiba is fellép amiatt mert esést szenvedett a gép.

Éppen ezért én elkezdtem macbook kemény tok után nézni. Úgy hallottam ugyanis, hogy ez a lehető legjobb, amit most lehet kapni a piacon, mindamellett már nagyon szép színekben és mintákkal is lehet egy-egy darabot vásárolni. Én az egyik ismerősömtől a macbooktok.hu oldalt kaptam ajánlásként, és nem is csalódtam. Azóta már rendeltem is egyet, mert számtalan gyönyörű tok található ezen az oldalon, a rendelés pedig nagyon egyszerű. Már alig várom, hogy megérkezzen hozzám a tökéletes védelem. Hogy többé ne kelljen azon rettegnem, hogy ha véletlen netán elejteném a készüléket ripityára törik.

Amiről a tűzvédelem valójában szól

Számos ember, ha megkérdezzük, mit is takar véleménye szerint a tűzvédelem, akkor elkezd olyan dolgokat felsorolni, amik a jogszabályi kötelezettségeknek való megfelelést biztosítják ugyan, de valódi védelmet nem nyújtanak sajnos egy nem várt esemény bekövetkezte esetében. Talán ez alól egyetlen kivétel a tűzoltó készülékek elhelyezése és használata, ami félig már legalább valós védelmet nyújt, de nyilván csak akkor, hogy ha ezek jó helyen és megfelelő számban, működésképesen kerülnek elhelyezésre, nem pedig ott, ahol épp kényelmes, vagy a jogszabályi megfelelőséghez feltétlenül szükséges.

Miről szól valójában egy valamire való tűzvédelem? Sokkal de sokkal többről. Valódi védelemről. Valódi, a működéshez és a vállalat életéhez illeszkedő tűzvédelmi tervek létrehozásáról, kialakításáról, tűzoltó készülékek megfelelő fajtájának a megfelelő számban, a megfelelő helyen történő elhelyezéséről, valódi értéket képviselő és tudást biztosító tűzvédelmi oktatás megtartásáról, vagyis a partnerek működésének teljeskörű támogatásáról. A jogszabályi feladatok és szövegezésben való eligazodás segítéséről, szaktanácsadók biztosításáról, aktív és biztonságos rendszer kiépítéséről, ami nem csak megakadályozza, hogy egy-egy tűzeset kialakuljon, hanem ha az valamilyen oknál fogva mégis bekövetkezne, segít minél kisebb energiaráfordítással, minél kevesebb idő alatt, minél kisebb veszteség árán megállítani azt. Ez a veszteség legyen anyagi vagy emberéletben mérhető, biztos, hogy sokkal kisebb lesz, mint egy sablonokat használó, valódi értéket és védelmet nem biztosító rendszer használatával.

Én azt gondolom, hogy ne álljunk meg egy üres lufit ígérő cég szolgálatainál, még akkor sem, ha az az üres lufi a jogszerű működésünkhöz elegendő. Keressünk egy olyan vállalkozást, aki legalább egy hasonló méretű, ha nem nagyobb lufit kínál, de úgy, hogy az tele van töltve mindenféle finomsággal és biztosak lehetünk benne, hogy nem durran szét. Ne elegedjünk meg egy semmilyen rendszerrel, keressük meg a legjobbat, mert az nyújtja a legnagyobb védelmet, ezt teljesen biztos.

Kerestem egy helyet..

Nem tudom ki hogy van vele, de én egyre kevésbé szeretem az üzleteket járni és nézelődni, vásárolgatni. Régebben nagyon szerettem, és vannak olyan termékek, amiket nyilván ma is így szerzek be, például egy új ruha, vagy cipő sosem fordulna elő, hogy az internet hatalmas világából, valamiféle webshopból kerül hozzám, mert ezeket szeretem felpróbálni, megnézni többször akár, szükségem van rá, hogy tudjam, hogy érzem magam bennünk. Vannak azonban olyan termékek, amelyek biztos, hogy nem egy üzletet járva kerülnek hozzám. Ilyenek általában a berendezési tárgyak vagy elektronikus dolgok. Ezeket én már szeretem megrendelni. Megnézek hozzá kapcsolódó véleményeket és videókat és ha tetszik, amit olvasok megrendelem, kipróbálom és ha mégse nyerné el a tetszésem még mindig vissza tudom küldeni – bár hozzátenném, ilyenre még sosem volt példa, eddig még mindig maradéktalan kielégítették a termékek minden hozzájuk fűzött reményemet.

Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy sosem találkoztam még olyan webshoppal, ami átverés lett volna vagy épp nem megfelelő, vagy nem jó minőségű terméket küldött volna. Mindig maradéktalan gyorsasággal és pontossággal megkaptam minden terméket, amit rendeltem. Az is természetes, hogy előbb mindig valami olcsóbb vagy kisebb dolgot rendeltem a webáruházakból, és mikor láttam hogyan és milyen megbízhatóan működnek, akkor léptem egy nagyobb termékkategóriába csak.

Legutóbb például az okos órámhoz kerestem kiegészítőket. Én szeretem az apple termékeket és az órám is az. Kényelmes és megbízható, ismerem a gyengéit, így fel tudok rá készülni, nekem ez így tökéletes. A kiegészítőkre és mindenre pedig amire szükségem lehet az órához megtaláltam a https://applewatchshop.hu/ oldalt, ahonnan már számtalan dolgot rendeltem is. Soha semmilyen problémám nem volt a rendelésekkel, sőt, nagyon kedvesek és segítőkészek, bármikor elérem őket telefonon is, és ha csak tudnak tanácsukkal is segítenek a vásárlásban.

Kényelmes és praktikus sport szíj

Világ életemben nagyon szerettem sportolni. Persze, amikor még fiatal voltam és kezdtem, nem az alakom miatt, vagy épp az egészségemért kezdtem bele a mozgásba. Táncolni kezdtem egy modern tánccsoportban, és elsősorban természetesen a társaság, a jó hangulat és az utazások sokasága ragadott magával. Persze tény, hogy imádtam a táncot is. Meg nem tudtam maradni egy percig sem egyhelyben. Amikor azonban tizennyolc éves lettem megváltozott az éltem. Főiskolára kerültem, felkerültem a fővárosba, ahol új csapatot kellett volna keresnem, mert természetesen nem maradt időm arra, hogy heti kétszer meg tudjak jelenni a próbákon. Megoldhatatlan volt sajnos a távolság miatt.

Ekkor kezdődött az éltemben a tájfutás, akadályfutás világa, amely mai napig is elkísér. Érdekes, mert igazán sosem tudtam és nem is szerettem futni gyerekként. Eleinte felnőttként is meggyűlt vele a bajom, de egyre ügyesebb lettem benne, és az akadályfutás igazán nagy kedvencem lett. Viszont itt már azért elér az ember egy versenyteljesítményt amatőr szinten is. Ekkor gondolkodtam el először, hogy lehet, hogy szükségem volna egy jó sportórára.

Nemsokkal később, a huszadik szülinapomra, kaptam a családtól egy iWatchot. Már az első futás alkalmával beleszerettem. Nagyon könnyű kezelni, tökéletes térkép funkció van rajta, és mindent mutat és mér ami igazán fontos számomra. Nem mellesleg a tökéletes zene hallgatásról futás közben, ami nekem igazán fontos.

Kellett azonban egy másik apple watch szíj, mert én egy igazán elegánssal kaptam, ami gyönyörű, munkába hordható, a finom, elegáns ruháimhoz is tökéletesen harmonizál, de sportolásra nem igazán alkalmas. Eleinte tartottam tőle, hogy nem lesz könnyű beszerezni, vagy épp nem lesz elég kényelmes, de szerencsére gyorsan rátaláltam egy teljesen egyszerű feketére, ami minden sport összeállításomhoz illeszkedik, és rettenetesen kényelmes is. Szinte észre sem veszem, hogy rajtam van futás közben. Mától ez az óra a tökéletes edzőm és sporttársam is egyben. Mindemellett teljesen jól funkcionál telefonként is, hiszen a készüléket nem kell magammal vinnem ahhoz, hogy el tudjanak érni, így biztonságosabb is lett a futásom, illetve kevesebb eszközt kell magammal cipelnem ahhoz, hogy elérhető maradjak. Nagyon szeretem ezt a gyönyörű, egyszerű kis órát, és most már sporthoz is van megfelelő szíjam.

Mert az összeköttetés fontos

A mobiltelefonok legfontosabb kiegészítői a különféle kábelek, ebből is a legeslegfontosabb a töltő kábel, amivel bárhol is legyünk, akár otthon akár az autóban, tölteni tudjuk telefonunkat. Ezek a kábelek igen könnyen meg tudnak sérülni, így előbb vagy utóbb, de mind „kötelező” cserére van ítélve. Ezek a kábelek a régiekhez képest, amelyek még az adapterrel egybeépítve kerültek legyártásra, ma már szabadon cserélhetőek és alkalmasak az adatátvitelre is, az USB csatlakozó segítségével.

Így bátran másolhatunk a telefonról a számítógépre és fordítva. Rengeteg kivitelben és színben megtalálhatjuk őket, amik így lesznek egyben praktikusak és divatosak is. Ennek köszönhetően, ha power bankon keresztül töltjük fel sem lesz ciki a várost bejárni. A Baseus-nál megtalálhatod egy helyen azokat a kábeleket, amikre szükséged lehet. Legyen az Lightning, azaz intelligens, led visszajelzős kábel az iPhone-hoz, vagy például az X-Shaped Light, egy textil bevonatos töltő és adatkábel egyben, ami még rendelkezik indikátor fénnyel is. Az USB kábeleknél megtalálható a MacBook kábel és gyors töltő kábelek, a Micro USB kábelek, ahol akár négy az egyben kivitelre is szert tehetünk, főleg ha többfajta telefont használunk egyszerre. Mindezeken túl a zene kedvelőinek is alkalma nyílik különféle audio adatkábelek beszerzésére, akár Jack összekötős, akár Entertaining kiszerelésben.

Végül, de nem utolsó sorban pedig HDMI kábeleket is vásárolhatunk, amelyek kiváló minőségben továbbíthatunk digitális jelhasználattal képeket minden DVI portál kompatibilis számítógépre, vagy HDMI aljzattal rendelkező TV-re. Mindezek természetesen kiváló minőségben és kedvező áron kaphatóak. Ezen Baseus kábelek segítségével, minden eszköz elérhetővé válik, ezáltal segítenek kihozni készülékeinkből a legtöbbet, természetesen mindezt a mi nagy örömünkre.

Segítség a Jézuskának

Mindig is szerettem volna egy olyan oldalt találni, ahol jó áron és könnyen betudok szerezni egyéb apróságként olyan kiegészítőket, amelyek számomra nélkülözhetetlenek. Sportoláshoz fülhallgató, vezetéshez telefontartó az autóba, vagy csak szimplán egy üvegfólia, netalán egy tartalék töltő. Mindig személyesen kerestem az elején minden ilyet, de sose találtam meg mindent egy helyen, ezért több üzletben jártam, vagy több oldalról rendeltem. Így mindig más és más időpontban érkeztek meg a dolgaim, majd ezt megelégelve, tovább kutakodva, megtaláltam az Atomking oldalát. Itt most már könnyen és gyorsan be tudom szerezni mindazt, amire szükségem van.

Az egész családnak innen rendelek már, hiszen a www.atomking.hu egy letisztult és jól átlátható oldal, ahol könnyen megtalálom, amire szükségem van, és a magas minőségen túl, a gyors szállítás is garantált. Kábelek, telefontöltők, üvegfóliák, tokok és megannyi kiegészítő közül választhatunk, ami csak szem, szájnak ingere, ahogy szokták mondani. Folyamatos akciók mellett nyújtanak kiváló termékeket, ami segít egy kicsit a pénztárcánkat is kímélni. Ez az oldal nagyszerű lehetőséget nyújt azok számára is, akik csak szeretnék meglepni azokat, akiket szeretnek, hiszen itt biztos, hogy olyan terméket találhat, amit nagy örömmel fogadnak majd és biztosan ki tudnak használni majd.

Az ünnepi őrület által okozott dugóban állás, a kasszáknál hosszasan kígyózó sorok, a rendeléssel könnyedén elkerülhetőek. Nekünk csak várni kell a futárt, kézbesítés után becsomagolni az ajándékot, majd a fa alá rejteni, és nézni azt a mosolyt, amit a szerettünk arcára varázsolunk.  Töltsd kellemesen az ünnepi készülődés időszakát, és az ünnepeket az Atomking segítségével.

Szükség van szakemberre?

Nem olyan régen úgy gondoltam, hogy elegem lett a multik világából. Nem szeretnék tovább rossz munkahelyi légkörben, napi 12 órákat dolgozni, és közben úgy érezni, hogy nem csak hogy társadalmilag nem hasznos a munka amit végzek, de vállalati szinten sem becsülnek meg, karrier lehetőségem szinte egyenlő a nullával és nem érzem jól magam. Belevágtam, és önálló vállalkozásba kezdtem. Kitanultam a műkörmös szakmát, és nyitottam egy saját szalont. Természetesen a tevékenységet már munka mellett megkezdtem szabadidőmben, tehát volt egy stabilnak mondható ügyfél állományom, de bőven szükségem volt még új vendégekre is.

Úgy gondoltam, mi sem lehetne jobb eszköz ahhoz, hogy népszerűsíthessem magam, mint egy jól kialakított, szépen designolt weboldal.

Mivel elég szűkén voltam az anyagi lehetőségeknek, úgy döntöttem megpróbálom magam elkészíteni saját vállalkozásom oldalát. Bele is fogtam egy online felület segítségével. Nem mondhatom hogy gyorsan haladt a munka. Éjszakákat ültem a gép felett, de valahogy nem akart az egész összeállni. Ez nem csoda, hiszen én egy fikarsznyit sem értek a honlapkészítés tevékenységéhez. Nagy nehezen összeeszkábáltam egy oldalt, ám közel sem olyan lett az eredmény, mint azt én megálmodtam mikor belefogtam az egészbe.

El is határoztam, hogy amint lesz megfelelő anyagi keret, felkeresek egy profi gárdát, és megcsináltatom a tökéletes weboldalamat.

Ma már értem, hogy miért vannak erre szakemberek, és azt is értem, hogy miért kellett nekem annyit dolgozni egy egyszerű oldal összeeszkábálásával annakidején. Jelenlegi holnapom már nem csak hogy szép, és minden követelménynek megfelelő, tökéletes weboldal, de segít a vevőszerzésben és azok megtartásában egyaránt. Bár nyilván az anyagi lehetőségeim korlátozottak voltak, de ma már inkább bele sem fognék, összegyűjteném egy-két hónap alatt a szükséges forrást és azonnal egy tökéletes honlapot csináltatnék.

Túlzott féltés utáni felszabadultság

Több mint két éve lepett meg a családom egy okostelefonnal, egy iPhone-nal. Mindig is ilyet szerettem volna, de valahogy sajnáltam annyi pénzt kiadni érte, így folyton tologattam magam előtt a vásárlást. Mikor megkaptam, emlékszem, fülig ért a szám.

Le se tettem a kezemből óvtam  a széltől is. Sokszor nem is mertem elővenni a zsebemből, nehogy véletlenül leejtsem, vagy nehogy például a villamoson kiüssék a kezemből. Egyik nap munkába menet vettem észre, hogy a telefonomat otthon hagytam. Amint beértem az irodába, egyből hívtam is a páromat, hogy keresse már meg, és hozza el nekem, miután a gyerekeket kirakta az iskolánál. Így is tett, hozta is, de közölte, hogy nem tudta bekapcsolni. Gondoltam csak véletlen lehet, de nekem sem sikerült. Kivert a víz, hogy mi baja lehet. Elkezdtem tűnődni, mit is tegyek. Az egyik kollégámtól szereztem egy töltőt, hátha csak rosszul dugtam be este, vagy valami hasonló.

De nem, így sem akart életre kelni, sőt a töltő csatlakoztatására sem reagált semmit.  Akkor már tudtam, hogy az akkumulátorom hosszas idő után, beadta a kulcsot. El is kezdtem az internetet böngészni és rátaláltam a www.iszereles.hu oldalra. A stílusos, jól megtervezett oldal már eleve meggyőző volt, de mivel az igazán fontos dolgok az apró betűs részekben vannak, átnéztem rendesen. Nagy kő esett le a szívemről, amikor olvastam, hogy valószínű pikk-pakk, helyben kezelhető a problémám. A rengeteg szolgáltatás mellett, mint például a kijelző csere, és a számos kiegészítő, mely mind megvásárolható náluk, foglalkoznak akkumulátor cserével is. Hívtam is őket egyből, és segítőkész hozzáállásuk egyből elnyerte a bizalmam. Simán, minden gond nélkül elhárították a problémát, így ma már bátran használom, ráadásul jobban bírja a strapát, mint akksi csere előtt. Megtaláltam azt a szervizt, ami mellett már nem félek használni a telefont bárhol is legyek, hiszen ők  minden problémát megoldanak gyorsan, kedvező árak mellett.

Vannak dolgok, amiket be kell tartanunk ahhoz, hogy ne érjen minket baleset

A szabályzat célja, hogy egybefoglalja azokat a munkavégzésre vonatkozó egészségügyi és biztonsági követelményeket, amelyek megóvnak minket attól, hogy akár könnyebb, akár súlyosabb balesetet szenvedjünk el a munkahelyünkön, vagy esetleg a dolgozóink sérüljenek meg. Mind a dolgozó, mind a munkáltató részéről hatalmas felelősséggel jár a közös munka, hiszen a munkáltatónak meg kell teremtenie minden szükséges biztonsági körülményt ahhoz, hogy a dolgozóit ne érje baleset, illetve a dolgozóinak a lehető legjobb oktatást, szakképzést biztosítsa, a munkavállalónak pedig odaáig terjed a felelőssége, hogy a megszerzett tudást a lehető megmagasabb szinten alkalmazza mind a saját, mind a kollégái testi épségének megőrzése érdekében.

Mivel maximálisan biztonságos technika nem létezik, vagy legalább is hatalmas összegekbe kerülne a megvalósítása, így a munkavédelmi szabályzat feladata az, hogy a lehető legbiztonságosabb körülményeket alakítsa ki. Ide tartozhat akár egy menekülési útvonal kifüggesztése, a zaj csökkentése, vagy a nemdohányzók védelme érdekében kialakított külön helyiség. Nagyon fontos a higiénia előírások pontos betartása, ez magába foglalja a kézfertőtlenítő biztosítását, vagy a légkondi rendszeres időközönkénti tisztítását.

Ha csökken a veszélyforrás száma, akkor a dolgozó is sokkal szívesebben megy be dolgozni, és a munkaadó is nyugodtabb lesz, hogy a munkásai a szabályzatban meghatározott körülmények között, biztonságban dolgozik.