Az esküvő egy ember életének egyik legfontosabb élménye. Persze szokták volt mondani, hogy a nők számára ez fontosabb, de én azt gondolom, hogy egy férfi legalább annyira megéli ezt érzelmileg mint egy nő, hiszen társat választ maga mellé. Társat, akivel együtt szeretné leélni az életét, jóban – rosszban, és vállalja, hogy ha feladat áll eléjük, azt is kéz a kézben megoldják, nem tántorítja el őket egymástól semmi. Persze a szervezés mindig a nők feladatköre, és általában túl is tudják lihegni azt, de ez már így marad, míg világ a világ. Nincs is ezzel semmi baj azt gondolom.
Baj azzal van, ha a szolgáltató brigád nem elég profi, nem elég felkészült és nem jön jól ki a párral. Akkor tulajdonképpen az egész nap egy feszengős, megfelelési kényszerekkel tarkított csalódás lesz a pár számára, amit nyilván az esküvői fotózás is így fog megörökíteni. Ha azonban tökéletes szolgáltatói partnereket választunk, nem lehet olyan akadály vagy probléma, ami gyorsan és könnyen meg ne oldódna, nem beszélve arról, hogy a pár ebből szinte semmit észre se vesz, hiszen lazán és kiegyensúlyozottan, boldogan élik át a nagy napjukat.
Válasszunk tehát úgy partnert, hogy ne csak szakmailag, hanem stílusban is passzoljon hozzánk, hogy ne feszengjünk a környezetükben, még a fotós környezetében sem, még akkor sem, ha nem igazán szoktunk a kamera előtt állni, és akkor minden pillanatát és élményét garantáltan élvezni fogjuk a napnak, amit a tökéletes krónika, a képek tára vissza is fog idézni számunkra, akárhányszor csak felnyitjuk az esküvői albumunkat, amely nem csak a képek, de az érzések krónikájának is számít ilyen viszonylatban.