Az asszertív kifejezés semmiképp sem negatív tulajdonságként írható le. Alapvetően kompromisszumkész, egy esetleges szituációban úgy tudja a saját szükségleteit is kielégíteni, hogy közben nem feledkezik meg a másik fél elvárásairól. Azaz mondhatni, az „arany középút” az alárendelt és az alárendelő személyiség között. Tudja, hogy minden ember hibázik, és aki képes beismerni a hibáit, amiket vétett, ezáltal sokkal könnyebben javítja ki azokat, és nem csak hogy a társadalomban sokkal könnyebben megtalálja a helyét, hanem saját maga lelkiismerete is nyugodtabb lesz.

Az asszertív kommunikáció tehát mindenképpen kifizetődő lehet annak, aki követi azt az elvet, hogy többet ésszel, mint erővel. Nem jellemző rá az agresszivitás, képes határozottan dönteni és mérlegelni, még az őt érzelmileg igencsak érintő kérdésekben is. Azaz ezt úgy tudnánk a legjobban leírni, hogy tisztában van az őt megillető jogokkal, de ugyanakkor elfogadja az ezzel járó esetleges kötelezettségeket is. Nem fél a kihívásoktól, hiszen tudja, hogy rengeteget tanulhat belőlük, mindamellett, hogy rájön, hogyan kell a határait feszegetni, és hogy egyáltalán hol vannak a határai.

A mindennapi stresszes életben, amikor nagyon sok betegség fakad abból, hogy folyamatosan idegeskedünk, félünk, megalkuvók vagyunk, mindenképpen felüdítő egy ilyen ember társaságában lenni, ugyanis az ilyen jellemű emberek sokkal kevésbé stresszesek, sokkal kiegyensúlyozottabbak.