Kényelmes és praktikus sport szíj

Világ életemben nagyon szerettem sportolni. Persze, amikor még fiatal voltam és kezdtem, nem az alakom miatt, vagy épp az egészségemért kezdtem bele a mozgásba. Táncolni kezdtem egy modern tánccsoportban, és elsősorban természetesen a társaság, a jó hangulat és az utazások sokasága ragadott magával. Persze tény, hogy imádtam a táncot is. Meg nem tudtam maradni egy percig sem egyhelyben. Amikor azonban tizennyolc éves lettem megváltozott az éltem. Főiskolára kerültem, felkerültem a fővárosba, ahol új csapatot kellett volna keresnem, mert természetesen nem maradt időm arra, hogy heti kétszer meg tudjak jelenni a próbákon. Megoldhatatlan volt sajnos a távolság miatt.

Ekkor kezdődött az éltemben a tájfutás, akadályfutás világa, amely mai napig is elkísér. Érdekes, mert igazán sosem tudtam és nem is szerettem futni gyerekként. Eleinte felnőttként is meggyűlt vele a bajom, de egyre ügyesebb lettem benne, és az akadályfutás igazán nagy kedvencem lett. Viszont itt már azért elér az ember egy versenyteljesítményt amatőr szinten is. Ekkor gondolkodtam el először, hogy lehet, hogy szükségem volna egy jó sportórára.

Nemsokkal később, a huszadik szülinapomra, kaptam a családtól egy iWatchot. Már az első futás alkalmával beleszerettem. Nagyon könnyű kezelni, tökéletes térkép funkció van rajta, és mindent mutat és mér ami igazán fontos számomra. Nem mellesleg a tökéletes zene hallgatásról futás közben, ami nekem igazán fontos.

Kellett azonban egy másik apple watch szíj, mert én egy igazán elegánssal kaptam, ami gyönyörű, munkába hordható, a finom, elegáns ruháimhoz is tökéletesen harmonizál, de sportolásra nem igazán alkalmas. Eleinte tartottam tőle, hogy nem lesz könnyű beszerezni, vagy épp nem lesz elég kényelmes, de szerencsére gyorsan rátaláltam egy teljesen egyszerű feketére, ami minden sport összeállításomhoz illeszkedik, és rettenetesen kényelmes is. Szinte észre sem veszem, hogy rajtam van futás közben. Mától ez az óra a tökéletes edzőm és sporttársam is egyben. Mindemellett teljesen jól funkcionál telefonként is, hiszen a készüléket nem kell magammal vinnem ahhoz, hogy el tudjanak érni, így biztonságosabb is lett a futásom, illetve kevesebb eszközt kell magammal cipelnem ahhoz, hogy elérhető maradjak. Nagyon szeretem ezt a gyönyörű, egyszerű kis órát, és most már sporthoz is van megfelelő szíjam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük