Nem olyan régen úgy gondoltam, hogy elegem lett a multik világából. Nem szeretnék tovább rossz munkahelyi légkörben, napi 12 órákat dolgozni, és közben úgy érezni, hogy nem csak hogy társadalmilag nem hasznos a munka amit végzek, de vállalati szinten sem becsülnek meg, karrier lehetőségem szinte egyenlő a nullával és nem érzem jól magam. Belevágtam, és önálló vállalkozásba kezdtem. Kitanultam a műkörmös szakmát, és nyitottam egy saját szalont. Természetesen a tevékenységet már munka mellett megkezdtem szabadidőmben, tehát volt egy stabilnak mondható ügyfél állományom, de bőven szükségem volt még új vendégekre is.
Úgy gondoltam, mi sem lehetne jobb eszköz ahhoz, hogy népszerűsíthessem magam, mint egy jól kialakított, szépen designolt weboldal.
Mivel elég szűkén voltam az anyagi lehetőségeknek, úgy döntöttem megpróbálom magam elkészíteni saját vállalkozásom oldalát. Bele is fogtam egy online felület segítségével. Nem mondhatom hogy gyorsan haladt a munka. Éjszakákat ültem a gép felett, de valahogy nem akart az egész összeállni. Ez nem csoda, hiszen én egy fikarsznyit sem értek a honlapkészítés tevékenységéhez. Nagy nehezen összeeszkábáltam egy oldalt, ám közel sem olyan lett az eredmény, mint azt én megálmodtam mikor belefogtam az egészbe.
El is határoztam, hogy amint lesz megfelelő anyagi keret, felkeresek egy profi gárdát, és megcsináltatom a tökéletes weboldalamat.
Ma már értem, hogy miért vannak erre szakemberek, és azt is értem, hogy miért kellett nekem annyit dolgozni egy egyszerű oldal összeeszkábálásával annakidején. Jelenlegi holnapom már nem csak hogy szép, és minden követelménynek megfelelő, tökéletes weboldal, de segít a vevőszerzésben és azok megtartásában egyaránt. Bár nyilván az anyagi lehetőségeim korlátozottak voltak, de ma már inkább bele sem fognék, összegyűjteném egy-két hónap alatt a szükséges forrást és azonnal egy tökéletes honlapot csináltatnék.